• DrD Plasztikai Stúdió

ELŐTTE

Hogy kit mi visz rá egy hasplasztikára? Biztosan rengeteg különféle élethelyzet, sors, érzés, vágy és várakozás. Én most elmesélem az én utamat. 42 éves koromra, hosszú évek vajúdása után született meg a döntés 2 császármetszést, több hasi műtétet, sok-sok kilós fogyást és hízást követően. Az elmúlt években a sport az életem részévé vált, aminek köszönhetően a súlyom végre valahára egy igen kedvező tartományban stabilizálódott, de a megnyúlt bőrrel, és a megmaradt makacs párnácskákkal a kardiós és súlyzós edzések, valamint a tudatos étkezés sem boldogult. Ebben az időszakban találkoztam Debreczeni Béla doktor Úrral és felgyorsultak az események. Kérdéseimre és aggályaimra őszintén és tisztán válaszolt – úgy éreztem, nála jó kezekben leszek, így már bátran belevágtam a projektbe október végén, az év utolsó, amatőr sportversenye után.

A műtét előtti utolsó hét a felkészülés jegyében telt el. Igyekeztem 2-3 hétre előre látni és tervezni. Hölgyeknél, ugye, elengedhetetlen az utolsó pillanatokban (hogy az eredmény minél tovább tartson) a kozmetikus, fodrász. Igyekeztem minden aktuális találkozót, beszélgetést, találkozót, tárgyalást lebonyolítani; lehetőleg 2 hétre előre és sor került az utolsó edzésekre is; hiszen legalább 4 hét pihenő várt rám. Az itthon maradottakra valamint a hazaérkezést követő, még erősen lábadozó napokra gondolva feltöltöttem a hűtőt és a fagyasztót is (hiszen a vezetés, cipekedés is tiltó listás lesz egy ideig), az utolsó pár szennyes zoknit is kimostam, és amire csak szükség lehet az elkövetkező 2 hétben, azt kivasaltam.

A beszerzendők listájára (a szokásos „kórházi pakkomon” felül) az alábbiak kerültek fel:

  • Torokszopogató cukorka (Negro stb. a műtétet követő esetleges köhögés csillapítására
  • Nedves toalettpapír, intim törlőkendő, arctisztító kendő
  • 1 tépőzáras fűző és legalább 2 hasszorítós bugyi (a rendelőben segítenek kiválasztani a megfelelő méretet)
  • JÓ TANÁCS : 2-3 db 100%-os pamut trikó (lehetőleg fehér a mosás miatt)

       0. nap

A műtét előtti utolsó nap már a ráhangolódás ideje volt. Csomagolás, gondolkodás (Biztos, hogy ezt akarom??), merengés.  Este egy kis könnyű vacsora natúr csirkemell és párolt rizs formájában, melyet követett az első igazi megmérettetés: a véralvadásgátló injekció beadása. Természetesen az, akinek van segítsége ebben, vagy esetleg igazán kemény hölgy vagy úr; annak ez nem okozhat problémát. Én azonban megküzdöttem vele egyedül, mert kemény sem vagyok, és nem volt jelentkező sem, ugyanis amikor a potenciális jelöltek meghallották, hogy ezt az injekciót bizony karba vagy combba kell beadni (mivel hasi műtétre indulok) – mindenki elszaladt. Így hősiesen, egyedül vonultam be a fürdőszobába a fecskendővel – és azt ugyan nem merem kijelenteni, hogy barátságot kötöttünk az elkövetkező 3 hétre; de kiegyeztünk elsőre egy felkarban. Meg kell, hogy mondjam, nagyon büszke voltam magamra. Úgy éreztem, hogy az első csatát megnyertem, ennek örömére éjfélkor egy utolsó pohár vízzel koccintottam magammal.

  1. (A NAGY) nap

Hajnali kelést követően egy gyors és alapos zuhanyzás, a pocak már testápolót nem kapott… Menekülőutat latolgatva indultam a kórházba sógornőm oldalán, aki erős kézzel tartott a megfelelő irányba és nem engedett elfutni. A szokásos felvételi procedúrát követően elfoglaltam ágyacskámat a szobában, átöltözés, katonás kikérdezés egészségi állapotomról, s már bent is volt az infúzió, kezdett hatni a bódító gyógyszer is és közben gyors vizit, pár bíztató szó a doktor úrtól.

 JÓ TANÁCS : az utolsó utáni pillanatban még meg kell látogatni a mellékhelyiséget!

Várva a soromra elkezdtem olvasni egy könyvet, de nem sokáig tartott a figyelem és buzgalom; már hasítottunk is a műtőbe. Kényelmesen, viccelődve elhelyezkedtem a műtőasztalon, majd feltett valaki egy kérdést, de a válaszra már nem volt időm…Vannak olyan hangok, amiket csak akkor ismersz fel, amikor újra hallod, és utána újra rögtön elfelejted… Ilyen hang számomra a műtő jellegzetes hangja ébredés után… Hallod a halk duruzsolást, az eszközök fémes csörgését, a csipogást… Erre ébredtem és rögtön tudtam, hogy túl vagyok rajta… Utána már a kórteremben ébredtem. Az ágyam majdnem ülő helyzetben, a lábam felpolcolva, hogy tehermentesítse az új pocakot. Az ébredés? A megkönnyebbülés és a fájdalom duettje, egy gyönyörű homokzsák nehezékkel a vadonatúj pocakon. Olyan érzés, mintha orbitális hasizomlázad lenne, miután valaki irgalmatlanul megvert… Az oldalamat is éreztem, ahonnan szintén némi zsír távozott…  A délutánt többé-kevésbé átaludtam, folyamatosan kaptam az infúziót és a fájdalomcsillapítót. A takaró alól az oldalam irányából egy cső kígyózott az ágy oldalához és egy csinos kis köpcös kb. félliteres műanyag üvegecskében végződött. Éreztem, hogy a szép, fehér (no nem halcsontú) fűzőmet is rám varázsolták. Benézett hozzám a doktor úr, megnyugtatott, hogy minden rendben ment, minden a helyére került, és másnap reggel találkozunk a kötözésnél. Estére már szebb volt a világ. Felhúztam a rózsaszín hálóinget és a bugyit is – kerek lett a világ. Szerettem volna kimenni a mosdóba, de doktor úr szigorúan meghagyta, hogy felkelni leghamarabb másnap reggel lehet… A katéter és az ágytál dilemma az ágytál javára dőlt el (ezért kell az utolsó pillanatban még saját lábon elmenni a mosdóba), hiszen ágytálból is megárt a sok. Vacsora gyanánt szabad volt elrágcsálni 1-2 háztartási kekszet, szénsavmentes vizet már nyugodtan ihattam.

JÓ TANÁCS : altatás után sok esetben (nekem is) gondot szokott okozni pár napig a köhögés, az inger csillapítására az elkövetkező pár napban jó szolgálatot tett a torokszopogató cukorka (Negro vagy hasonló).

Éjszakára a fájdalomcsillapító és a kért altató kettőse viszonylag nyugodt álmot generált annak ellenére, hogy utálok (és nem is igazán tudok) hanyatt aludni.

       2. nap

Elérkezett a várva-várt felkelés ideje.

JÓ TANÁCS : érdemes előre próbálkozni a mindennapi, megszokott mozdulatok kivitelezése során azzal, hogy NE használjuk a hasizmot! Most igazán jó volt, hogy az ágyat majdnem ülő helyzetbe állították, mivel így sokkal könnyebb felkelni, mint teljesen fekvő helyzetből. A felkelés és lefekvés igazi kihívás!

Én azt képzeltem el, hogy a fejem búbjától végig a gerincem mentén a földig egy erős bot vagy valamilyen merevítés van rám kötve, ami nem engedi, hogy a törzsem bármerre elforduljon; ezáltal a pocakomat is tudtam kímélni. Semmi fordulás, inkább csak átgurultam az ágy szélére és onnan ügyesen feltornáztam magam. A kis fűzőm alól kikacskaringózó csövecskének a végén levő üveget bedugtam a köntösöm zsebébe és irány a fürdőszoba! Nagyon jólesett a fogmosás, cicamosdás – de mindehhez a görnyedt tartás miatt némi derékfájás társul – nem szabad ettől megijedni. Miután elkészült a toalettem, egyedül és ügyesen végig ballagtam a folyosón, hiszen doktor úr várt a kötözésre. Férfiasan (azaz nőiesen) be kell vallanom; nem mertem megnézni az új pocakot… A fájdalom és az elmúlt nap emléke még nagyon élénk volt… Szerencsére a seb teljesen rendben találtatott, majd a fűzőbe újra visszacsomagolva visszasétáltam a szobámba és ott várt a jól megérdemelt reggeli. A fájdalom óráról órára csitult, már nem is volt szükség vénás fájdalomcsillapítóra.

JÓ TANÁCS : a mozgás, séta segít a beleknek hogy újra magukra találjanak és elkezdjenek dolgozni (természetesen túlzásba azért nem kell vinni a mozgást),

ezért a látogatókat személyesen kísértem ki, ezzel is elősegítve azt, hogy odabent is rendeződjenek a sorok és meginduljon az emésztés – ennek elősegítésére hashajtót is kaptam. Nagylányom (látva görnyedt testtartásomat) meg is jegyezte, hogy már el tudja képzelni, hogyan fogok kinézni anyóka koromban.
A nap pihenéssel, alvással, sok-sok olvasással, nyugalomban telt el. Este megérkezett a véralvadásgátló szuri (és nem magamnak kellett beadni – hurrá!). Cicamosdás, tiszta hálóing és fehérnemű – sokkal jobban éreztem magam, és lassan kezdtem megnyugodni. Vacsora után éjszakára kértem egy fájdalomcsillapítót és egy altatót, majd a kissé vízszintesebbre engedett ágyikómban nagyon óvatosan kicsit oldalra hengeredve álomba szenderültem. Ez az éjszaka nehezebb volt, mint az előző (na persze, napközben egész nap csak ettem, aludtam és olvastam – mitől is fáradtam volna el?!), így muszáj volt beiktatni egy kis sétát a holdfényben a folyosón, ami után már jól ment az alvás.

      3. nap

A reggeli hőmérés után bevettem magam a fürdőszobába, hiszen jelenésem volt, mert újabb kötözés várt rám. Előtte azonban nagy túrára indultam; a második emeletről lelifteztem a földszintre a szokásos reggeli kávéadagomért az automatához köntösöm zsebében a pár napra szerves részemmé vált üvegcsémmel. Nagyon büszke voltam magamra, mintha egy maratont teljesítettem volna. Már sokkal fittebben mentem a kezelőbe, de az új pocakot még mindig nem mertem megnézni… A csövem még bent maradt, egyébként minden rendben volt.  Az ágyikót újra függőlegesbe állították a pocak kímélése céljából, de így sokkal könnyebb volt a lefekvés-felkelés, amit igyekeztem szorgalmasan gyakorolni; kigurulni az ágy szélére, óvatosan feltornázni magam ülő helyzetbe és már mehetünk is! Ezen a napon még élveztem a kórházi all inclusive ellátást, igazi ajándék nap volt a pihenésre, olvasásra. Fájdalomcsillapítóra már nem volt szükség napközben, csak éjszakára kértem.

      4. nap

A szokásos reggeli rituálé után újra a kezelő felé vettem az irányt, hiszen nagy dolog volt készülőben; kiszedték a csövemet, megszabadultam az üvegcsémtől is! Ez igazán jól sikerült, és nagyon büszke voltam magamra, mert mikor az orvos megkérdezte, nincs -e ellenemre, hogy a vele lévő medika húzza ki, akkor rövid habozás után azt mondtam, hogy nincs; hiszen mindenkinek el kell kezdenie valahol; ugye? Abszolút nem járt fájdalommal csak kellemetlen érzés volt. Igazán nagy megkönnyebbülés volt megszabadulni tőle, a fásli is lekerült a lábamról és újból „tartozékok” nélkül voltam… A fűző biztonságosan tartotta az új pocakot, azonban a seb kezelése holnaptól az én feladatom lesz…

JÓ TANÁCS : a fűző erős és merev anyagból készült, ami a szélein irritálhatja a bőrt (combhajlat, mell alja), ezért érdemes otthonra beszerezni tiszta pamut trikót, és a fűző alatt viselve elkerülhető ez a diszkomfort érzés.

Miután minden a helyére került és kezemben volt a zárójelentés, megérkezett a felmentő sereg, csigatempóban ugyan, de ügyesen leballagtam az autóhoz, behajtogattam magam a kocsiba és irány haza!

Otthon elkészítettem magamnak a trónomat az elkövetkező napokra; kényelmes fotel lábtartóval vagy felpolcolt lábakkal. A cső nélkül már a cicamosdás is sokkal jobban ment, hiszen a trikó pántjából egyszerűen ki lehet bújni, és deréktól lefelé egy óvatos zuhanyzás is belefért, ami igazán nagyon jól esett! Azonban a véralvadásgátló szuri beadása már rám maradt újra. Eddig mindig karba érkezett; most kipróbáltam a combomat is, hiszen ott sokkal több a hely. Egyszerűen két ujjal összecsippentettem a bőrt és már ment is bele a finom, csípős folyadék. Az éjszakai alvás 1/3-1/3-1/3 arányban telt el; 1/3 időben a bal oldalon, 1/3 időben a jobb oldalon, 1/3 időben hanyatt – az átfordulások alapos előkészületeket igényeltek fejben és lassú, pontos kivitelezését a hasizom-kímélő hengeredési technikának. De az új pocakot még mindig nem mertem megnézni…

      5. nap

Az első reggel itthon – csodálatos érzés! Kiscsaládom mindenben segített, még a zoknit is felhúzták a lábamra. Napközben sok-sok pihenés, olvasgatás, és a gyógyulást segítette két (terápiás) cicám dorombolása, miután óvatosan elhelyezkedtek hasamon, lábamon. Talpon lenni még nem nagyon kívántam, a királynői trónom igen erős vonzerővel rendelkezett. A fájdalom már csak lefekvésnél-felkelésnél jelentkezett, de már sokkal finomabban; köszönhetően a hasizomkímélő mozgáskoordinációnak. A cső helye még szorgalmasan váladékozott. A legnagyobb kihívás este várt rám (és férjemre), miután az injekciót beadtam magamnak, sor került a cicamosdást követően a fűzőből történő kicsomagolásra, trikó cserére, sebkezelésre….

JÓ TANÁCS: nedves törlőkendővel nagyon jólesett áttörölni a fűző által eddig elzárt területeket.

Kibújtam a fűzőből. Most találkoztam először Új Pocakkal. Döbbenten néztem rá, óvatosan ismerkedtünk egymással. Azaz inkább újra-felfedeztem 22 évvel ezelőtti önmagam… Régi köldök új köntösben; sehol a ronda, függőleges császáros heg, semmi kelt-tészta halom, a striák is elszéledtek, a vakbél hege sem kacsingat onnan oldalról és az epeműtét lyukjai is mind a múlté…. Helyette egy szép, sima Új Pocak… Hatalmas megkönnyebbülés futott át rajtam örömmel és csodálattal ötvözve. Hirtelen az elmúlt napok fájdalmai, kellemetlenségei értelmet nyertek és azonnal el is halványultak és mély hálát éreztem Debreczeni doktor úr iránt; hogy ezt tényleg megcsinálta! És az enyém! KÖSZÖNÖM!!!

       6. nap

Telve energiával és megkönnyebbüléssel már a felkelés is sokkal ügyesebben és gyorsabban ment, az otthoni mozgás nagyon jólesett (a görnyedtség szöge napról napra kisebb lett, már nem tűntem annyira öreg néninek), alaposan kivettem a részemet az ebédkészítésből is. Nagyfiam kérésére főztem egy kis cukorborsó főzeléket tükörtojással.

JÓ TANÁCS: érdemes beilleszteni a napi étkezésbe rostban gazdag ételeket, hiszen a még sok fekvés, pihenés lelassítja az emésztést. Reggelre rendszeresen finom zabkását készítettem magamnak, melyet lehet variálni kakaóporral, csokival, gyümölccsel, fahéjjal… Nagyobb, kinti sétára még nem vállalkoztam, annyira azért nem éreztem még magam erősnek, és a görnyedt testtartás igénybe veszi a derekat is. Délután azért kis pihenés felpolcolt lábakkal a királynői fotelemben, miközben egy jó kis filmet néztünk. Combizmaim napról napra erősödtek mivel a hajolgatást izmos guggolások váltották fel. A cső helye lassan kezdett bezárulni, már közel sem váladékozott annyira, mint előző nap. A sok mozgás miatt Új Pocak azért estére morcos lett és fájdogált, de a szokásos esti szuri, cicamosdás, sebkezelés után megpihenve szép lassan megnyugodott.
Érdekes az érzés; mert az Új Pocakot kívülről láttam, belülről is éreztem a gyógyuló, összevarrt izmok tompa fájdalmát, de ha hozzáértem szinte nem is éreztem… Mintha nem is az enyém lenne, mintha egy idegen pajzs lenne rajtam… Doktor úr azt mondta, ez pár hónap alatt rendeződik, és újra érző társak leszünk. Hanyatt alvásról szerencsére már szó sem volt, az óvatos oldalra hengeredést követően elfáradva a napi sok ténykedéstől és talpon levéstől már aludtam is….

      7. nap

Vasárnap lévén a nagyszülőkhöz voltunk hivatalosak ebédre. Ez, annak ellenére, hogy autóval mentünk, egy komoly túra volt számomra, hiszen egy hét után először mentem ki úgy igazán a házból.

JÓ TANÁCS: érdemes elővenni a szekrényből azt a nadrágot, amit mindig félreteszünk, mert kicsit nagy és lecsúszik… Most pont erre van szükség.

Előtte azonban az egyetemre visszautazó nagyfiam kérésére túrógombócot készítettem. Az ebéd jó hangulatban telt el, az ülés sem okozott problémát, de a vasútállomás lépcsőit már nem mertem megmászni. Mivel az idő csodálatos volt, a langyos novemberi napocska lecsábított a közeli tópartra és ott üldögéltünk egy padon kicsit hallgatva a hullámok csobbanásait, figyelve a kacsák játékát. Kellemesen elfáradva értünk haza. Este a szokásos injekció, cicamosdás, átkötés, valamint a tovább már halaszthatatlan hajmosást is sikerült kivitelezni. Új Pocak napról napra szebb lett, egyre laposabb, ahogy apadt a megpróbáltatások után… A fűző még ha picit kényelmetlen is, azért komoly biztonságot adott. Az izomláz az oldalamban még megvolt, főleg öltözködésnél volt érzékeny, amikor átsiklott rajta a nadrág. A cső helye már teljesen begyógyult és a nagy seb már egyre kevésbé váladékozott, a köldök kicsit lassabban, de biztosan gyógyult. Az éjszakai alvás napról napra jobban esett egyenes arányban azzal, ahogy az oldalt fekvés egyre kellemesebb és kényelmesebb lett.

       8. nap

Eltelt az első hét… A görnyedt testtartás lassan, de biztosan egyenesedik, már egyre fiatalabb „anyókásan” járok. A közérzetem is sokkal jobb, egyre kevesebbet kívánkozom a királynői fotelembe. Az egy hetes kontroll során leszívtak egy kis váladékot a pocakomból – ami azért nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik – most örültem igazán a pocak átmeneti érzéketlenségének. Utána sokkal jobban éreztem magam, megkönnyebbülést éreztem. Eljött az első zuhanyzás ideje: nagyon furcsa volt, amikor a fűzőt levéve beballagtam a fürdőszobába. Megszűnt a fűző nyújtotta biztonság érzése, és nagyon féltem, hogy nehogy leessen, szétnyíljon, fájjon a pocak még akkor is ha tudtam, hogy ez lehetetlen. Most éreztem csak igazán, hogy milyen furcsa, hogy nem érzem teljesen az Új Pocakot, mintha nem is az enyém lenne. De annyira jó volt egy hét után újra tusolni! DrD azt mondta, hogy éjszakára nyugodtan áttérhetek a fűzőről a hasszorítós bugyira, de be kell vallanom, hogy nem volt hozzá bátorságom. Olyan jó barátságot kötöttem az elmúlt hét során a fűzővel és olyan biztonságban éreztem magam vele, hogy együtt maradtunk.

JÓ TANÁCS: a fűző alatt szép lassan azért megsínyli a bőr az állandó bezártságot a pamut trikó ellenére is, finom és könnyű testápoló sokat segít ezen a kellemetlenségen – természetesen kikerülve a sebfelületeket.

A véralvadásgátló szuri beköltözött a mindennapjaim rutinjába, de vele nem lettünk azért barátok, még akkor sem, ha csak félidős a kapcsolatunk. Igyekeztem napközben sokat mocorogni, de hagytam időt magamnak az olvasásra, terápiás cicáimnak pedig a hasamon, lábamon történő gyógyító dorombolására.

       9. nap

A gyors javulást jól mutatja, hogy ma már elmentem egy kicsit dolgozni. Adminisztratív munkakörömnek köszönhetően „csak” üldögélnem kell, és ez egész jól ment, ügyfeleket is tudtam már fogadni. Délután azért szükséges volt egy kis pihenés, és estére azért némi nemtetszést fejezett ki Új Pocak, de egy kis finom tejberizzsel sikerült leszerelnem.

JÓ TANÁCS: még ha úgy is érezzük, hogy már nagyon erősek és fittek vagyunk – azért csak óvatosan!

Előkerült valahonnan az oldalamon egy lila folt is, ami megmagyarázta, hogy miért nem tetszett az azon az oldalon történő alvás. A seb már teljesen száraz, a köldök is szépen gyógyulgat. Az esti zuhanyzás ismét felüdülés volt, és már nagyon óvatosan hajolni is tudtam. Megy ez!!

10-13. nap

Köszönhetően az egyre nyugodtabb és fájdalommentes alvásnak, a napi teendőket is egyre jobban el tudta látni, a közérzetem is sokkal jobb volt. Egész nap talpon tudtam már lenni, csak délután kellett egy pici pihenés, mint az ovisoknak. A seb húzódott, főleg estére. A lefekvés és felkelés is egyre ügyesebben ment, már nem okozott gondot a mosás, főzés sem. A hasszorítós bugyi még dobozban – maradtunk még a fűző biztonságánál. A testtartás még görnyedt, főleg felkelés után és estére, ezért a derékfájás elkísérte a napokat. Emiatt az olyan régen áhított séta még váratott magára egy kicsit.

JÓ TANÁCS : egy kis pihenésre vagy alvásra vagy olvasásra minden nap szakítsunk magunknak időt, hogy a megfáradt és gyógyuló izmoknak legyen idejük szusszanni egyet!

14. nap

Eljött az első varratszedés ideje! Majdnem teljesen egyenes háttal, büszkén ballagtam el a tett színhelyére. Doktor úr megvizsgálta Új Pocakot, és mindent rendben talált. Seb rendben, köldök szépen gyógyult, így az megszabadult a varratoktól.

Ennek örömére (no meg Márton-nap lévén) muszáj volt elmenni a boltba és beszerezni a nélkülözhetetlen libamájat, libamellet és lilakáposztát, melyekből mennyei libavacsorát rittyentettem, miközben végre újra elővehettem a vasalót is. Mily boldogság!!! A finom, laktató és kalóriadús libalakomát pedig a várva-várt békés, nyugodt sétával koronáztuk meg. Úgy éreztem, hogy határozottan közelednek újra a régi hétköznapok minden szépségükkel és nyűgjükkel együtt.

15-19. nap

Már majdnem egy igazi „dolgos” hét. Sok-sok bepótolandó tennivaló, elmaradt házimunka, esti szurik és nyugodt alvások. Új Pocak napról napra szebb és laposabb lett, és ezekben a napokban megszületett az elhatározás, összegyűlt a bátorság, és lekerült a fűző, melyet felváltott a hasszorítós bugyi. Eleinte nagyon furcsa volt, de az biztos, hogy sokkal kényelmesebb.
A köldök élvezte a cérna-nélküli létet, lassan potyogott róla a var, és kezdett előtűnni valós formája – igazán szép lett! A görnyedt testtartás is napról-napra alakult, leginkább a hosszas ülés után volt nehéz kiegyenesedni, és estére azért mindig visszatért az egész napi mozgás után. Öltözködni, zoknit húzni is már sikerült teljesen egyedül. Autót még nem vezettem, ellenben igyekeztem mindenhová gyalog menni, s ha lépcsőt találtam, azt megmászni. Újra tudtam jó nagyokat sóhajtozni és nem utolsó sorban kényelmeseket nyújtózkodni – talán ez is segített egyenesíteni a görnyedt tartást. Megpróbálkoztam a hason alvással és sikerült!!!

20. nap: LELTÁR

TARTÁS: teljesen egyenes
KÖLDÖK: szépen alakul, egy pici var még van rajta.
SEB: szépen gyógyul, teljesen száraz, hamarosan kikerülnek a varratok. Öltözködésnél, mikor a nadrág átsiklik a kényes területeken, még némi fájdalomérzet has- és oldal-tájékon.
LE- ÉS FELKELÉS: Még nem olyan gyorsan, mint régen, de fájdalom már nincs.

ÁLLÓKÉPESSÉG: majdnem olyan, mint régen, szinte minden feladatot el tudok látni, a hajolás is egész ügyesen megy, hosszú sétákra csábítottak a kellemes őszi délutánok, esték.

NAPI SZURI: hamarosan vége, pedig egészen belejöttem…
ALVÁS: mivel már kényelmesen tudok hason aludni, így igazán pihentető.
+1: bátran lehet fekvőtámaszozni (no de csak mértékkel)!

UTÓSZÓ

Családom és barátaim, akik tanúi voltak ennek a projektnek, megkérdezték, hogy most, miután túl vagyok rajta és már azzal is tisztában vagyok, hogy mivel jár; bevállalnám -e újra. Be kell vallanom, hogy én sokkal gyorsabb gyógyulásban és könnyebb felépülésben bíztam. Az első pár nap után nem biztos, hogy igennel feleltem volna a kérdésre.  Azonban az a pillanat, amikor összetalálkoztunk és megláttam Új Pocakot – minden megváltoztatott. Nem, nem szégyelltem a császármetszés hegeit, hiszen büszke vagyok arra, hogy két csodálatos gyereket világra hoztam. Igen; az epe- és vakbélműtét hegei is jó helyen voltak.  De zavart, probléma volt számomra az öltözködés, a hízások-fogyások következményeként ottmaradt kelt tészta- szerű bőrfelesleg, amit eleinte szigorú diétával, majd rendszeres sporttal próbáltam eltüntetni – de nem sikerült. Abban biztos vagyok, ha Debreczeni doktor urat nem sodorja utamba az Élet, akkor máig maradnék a bővebb, pocakot bújtató ruháknál és nem vágtam volna bele a műtétbe. De hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek.  A kirakós egyszer csak összeállt; és én belevágtam. Egy életünk van, és az sem hosszú – nem mindegy hogyan éljük meg. Élveznünk kell minden percet, napot; hiszen nem tudhatjuk, mit hoz a következő – egyáltalán lesz -e?! Ebben az életben a lelkünk ebben a testben lakik és biztos vagyok benne, hogy ha én jobban (szebben, egészségesebben) érzem magam, akkor ő is.

A válaszom: IGEN, bevállalnám újra és nem bántam meg.